0
Bevásárlókosár
Nincs termék a kosárban.

Blog varázs

Star Wars halálcsillag lámpa

Ha az embernek kicsi gyerekei vannak mindig van valami aktuális őrület, amit imádni kell. Lehetőleg minél drágább gyűjthető bigyókkal, kiegészítőkkel felspanolt brandek, amiknek a kisgyerekek egyszerűen nem tudnak ellenállni.

Nálunk sok egyéb után érkezett meg a Star Wars mánia, ami viszonylag tartósnak bizonyult, nem fulladt ki a lelkesedés pár hét alatt. Ezért aztán elhatároztuk, engedünk a nyomásnak és kicsit kidekoráljuk a fiúk szobáját is. Mielőtt elszaladtam volna megvenni sok ezer forintért a trendi kiegészítőket, elkezdtem gondolkodni, hogyan is tudnám minél olcsóbban megúszni a dolgot. Így született meg a halálcsillag-rizspapír lámpa ötlete.

Hozzávalók

 

Szeretnék még ilyen kreatív ötleteket kapni!

 

 

 

A rizspapír lámpát a szürke spay-el lefújtam és hagytam megszáradni. Vigyázzunk, ne áztassuk el a papírt. Amikor megszáradt szürke és fekete temperával felfestettem rá a mintákat. Mivel csak háromszögeket és vonalakat kell festeni, kezdők is nyugodtan nekiállhatnak. Ha kicsit bátortalannak érzed magad, használj egy sima papírlapot vezetőnek és annak mentén húzd meg a vonalakat.

 

Végül pedig arasd le a babérokat a gyerekeknél.

Jó szórakozást!

Virág

 



Bankkártyás fizetés

Kövess minket

Csak nyisd ki a dobozt és kezdődhet a varázslat!